Vajon a nőknek vagy a férfiaknak kell dolgozni magukon, azért, hogy sikeres legyen a párkapcsolat?

A legutóbbi csoportos családállításon a mai párkapcsolatokra állítottam egy kollektív teret, ami azt mutatja meg, hogy jelenleg általánosságban mi jellemzi a kapcsolatokat, és hogy ezzel egyénként mit pakolunk a nagy egészbe. Még számomra is meglepő volt az a kép, amit a mező kirajzolt, ahogyan a párkapcsolat az idővonalán előrehaladva átalakult. 

Egészen megható volt, ahogyan a kiindulópontnál A Nő képviselője nézett A Férfira. Könnybe lábadt a szeme az örömtől, tekintetében ott volt az elismerés, a tisztelet és a szerelem. Ezt követően, mivel a kapcsolat kezdeti szakaszát meghatározza, külön mint érzést is beállítottam A Szerelmet. A Szerelem beállt A Nő mellé, egyértelműen vágytak a kapcsolódásra. Ha belegondolunk, a hétköznapokban, mi nők nagyon szeretjük a szerelmet, a romantikát, sokszor azt is látjuk általa, ami lehet hogy ott sincs. De nekünk szükségünk van erre és ha a lelkünkben rend van akkor ez az érzés a helyére kerül és kivirágzik és általa mi is. Ezt követően tettünk egy lépést előre, majd behívtam A Házasság képviselőjét. Nagyon érdekes volt látni, hogy a házasság intézményének képviselője támogató és közvetlen módon kapcsolódott a férfihoz, aki szívesen fogadta. Sokszor hallom azt hölgyektől, hogy a mai férfiak nem akarnak elköteleződni, pedig ez nem igaz, valójában az egy egyéni elakadásról árulkodik, ha valaki mindig ilyen partner mellett találja magát. Aztán ahogy a házasság után megjelenítettem a térben az anyai és apai szerepek képviselőit, ott jött a fekete leves - és a válasz arra, hogy miért van olyan sok válás néhány év és egy kisgyerek születése után. Látható volt, hogy az apai szerep nehezen akart beállni a térbe, de a nő és az anya szimpatikus volt a számára. Az anya képviselője határozottan megtalálta a helyét a térben viszont megmutatkozott az a mechanizmus, hogy egyébként az anyaságban a nők úgy érzik, hogy nekik kell mindenről gondoskodniuk, miközben a lelkük mélyén még vágynak arra a szerelemre, ami törvényszerűen elmúlt és inkább a szeretet venné át a helyét. Az állítás után a résztvevők között heves beszélgetés alakult ki a látottakról, és valahogy azt éreztem, hogy szeretnénk meglátni, hogy egyik vagy másik fél elakadása okozza-e a rendszerben a hibát. De a megoldás sajnos az, hogy mindkettőé! Azt a kort éljük, amikor már nem lehet egyik vagy másik fél az, akinek fejlődnie kell. Nem lehet megúszni, hogy mind a férfi mind a nő szembenézzen a démonaival, ami miatt nem tud teljes életet élni. Ráadásul nem elég ehhez a felszínen matatni, bizony le kell menni a mélyére! Látni kell önmagunkat, hogy mi az amiben fejlődnünk kell egyénileg, át kell formálni a tudatunkat is, és ami még fontosabb, hogy a sok traumát amit transzgenerációsan hozunk egyszerűen fel kell oldani! Nem lehet megúszni, mert nem lesz elég! Szerencsére a mai emberek ugyanakkor nyitottak is, és fogékonyak a spiritualitásra, ezért ez a munka csak elsőre tűnik bonyolultnak, mert valójában ennek van itt az ideje!